Csak ültem, nézelődtem. Hagytam mindent, főleg az időt hadd múljon el ez az este is csendben. Érdekes dolgok fordultak meg a fejemben, de ilyenkor általában hörpintettem egyet a bögre forró teámból. Eleinte azt hittem, majd elszállnak ezek a gondolatfoszlányok, de csak -csak nem akartak szűnni..
A fotel kényelmét feláldoztam, hogy ablakom alá ülve, íróasztalomra telepedve leshessem a szállongó hópihéket. A villanyoszlop fényében látszottak igazán. Elsüllyedtem saját kis világom tengerének hullámaiban, ami kicsit sem zavart, mostanában ez úgyis ritkán adatott meg nekem.
„ .. Segítség! Segítség! Megfulladok.. – kiabáltam, de senki nem hallotta. Éreztem, hogy a tüdőmet víz önti el. Mindem mozdulat maga volt a kín, mikor érzed magadban az erőt, a képességet, hogy haladj, de nem megy.. Csak egy helyben vergődsz, kapálózol. Aztán szép lassan érzed, hogy lassúbbodnak meg mozdulataid, felfele nézel, mert egyre mélyebbre süllyedsz. Látod még a fényt, egyre kevésbé zavar a jég hideg víz, ami körbevesz.
Lehunyod a szemed. Képek villannak be, az életed képei ezek. Az első mikulás figurától kezdve, amit kaptál és már emlékszel is rá, át az első napodon, mikor beültél az 1/D osztály második sorában lévő harmadik padjába, egészen életed első szerelméig.
Talán az oltár elé is Ő vezetett, s neki szültél három gyönyörű gyermeket. Jól emlékszel az elsőt kislánynak ígérték, de fiú lett. A második nem mutatta magát, Ő szégyenlős volt és szintén kisfiú. A harmadiknak úgy álltatok neki, ha fiú lesz, akkor eladjátok a házat, vesztek egy fa lakot az erdő szélén és favágó dinasztiát alapítotok. Ez már szinte biztosnak tűnt, mikor közölte az orvos, hogy kisfiút hordasz a szíved alatt, egészen addig, míg fel nem sírt s a kezedbe nem adtak egy üvöltő kislányt.
„ - Fuccs a Favágó dinasztiának!”
Ennyi, csak egy halk megjegyzés, majd egy szelíd ölelés a könnyező férjedtől.
Ahogy telnek az évek és látod cseperedni életed értelmeit, ahogy látod nap mint nap, ahogy a két bátyus pesztrálja a hugicát. Ahogy nevelgetik, terelgetik, kiokosítják minden fortélyra, amivel majd később megviccelhetnek. . . Erre vágynál most a legjobban, a gyermekeid, unokáid körében üldögélni a tornácon, ősz férjeddel az oldaladon. Aztán már semmit se érzel.”
Fura, de mély gondolataimból a földre pont a didergés hozott vissza, pedig meleg még a radiátor is, én mégis fázom. A teám már kihűlt, a karom libabőrös, a fufrum nagyon irritál, a szemembe lóg, de talán nem is baj.. Könnyeket fed el, mint, ahogy a felhők a csillagokat.
