Csak ültem és a kezeimet néztem, hol pedig az utca fényeit.. Ám, néha oldalra pillantva láttam, hogy néz..
Kérdezett, én pedig halkan válaszoltam. Lehalkította a rádiót, hogy hallja mit mondok. De nem kellett volna, tekintetem beszédesebb volt minden szónál.
De nem csak engem árultak el a szemeim, próbált "jó kisfiúsan" nézni, de nem ment neki. És ezt Ő is érezte!
S nem csak azért, mert átláttam rajta. Hanem, most egyszerűen nem tudott úgy nézni rám..
Talán sose fogom elfelejteni, ahogy rám nézett. De egy biztos! Az érzés örökre megmarad bennem.
- .... csalódtam Benned.
- Nagyot csalódtál?
-Nem, akkorát azért nem.
Mielőtt kiszálltam a kocsiból kérdezett valamit,amire nem feleltem, de nem is kellett. Megfelelt magának saját kérdésére..
-Akkor, ezt nemnek veszem.
Az a szép az életben, hogy vannak barátaink, akik szavak nélkül is megértenek bennünket.
Elhajtott. Még utána néztem egy percre, mosolyogtam, és tudtam/éreztem hol a helyem.
Máról tegnapra visszagondolva is ugyan úgy mosolyodok el, mint kint a kapuban, és ugyan úgy érzem, mint akkor.
:)
https://www.youtube.com/watch?v=hbBn_4Tg_iw
Abból a fából..
https://www.youtube.com/watch?v=uB9Hy0EUNZM
Sostar dukhal
