Minden percben újraélem azt a napot.. Azt a napot, mikor először ért hozzám a vágytól vezérelve.. Annyiszor végig pörgettem magamban az eseményeket!
Mint aki nem ért semmit és nem akarja elhinni, hogy ilyen lehetséges. De aztán történt valami és minden félelmem felébredt, illetve talán minden félelmem megjelenése eleve a válaszreakció volt...
De az a pillanat... Mikor megéreztem az ajkai selymét a bőrömön.. Villámokat szórt a tekintetem.. De nem a vihar tombolt bennem, hanem kérdések tömkelege…..
Miért, Hogyan? Miért most? Pont most? Mit jelentett ez?
Aztán már nem érdekeltek a válaszok a kérdésre, mert az este varázslatos hangulatban telt, mintha a föld felett jártam volna, igaz akadt, aki visszahúzzon a földre. De nem érdekelt semmi, mert akkor már csak Ő járt a fejemben… Nem tudtam másra gondolni, csak kattogtak a fogaskerekek s csak remélni tudtam, hogy a szemeim nem árulnak el.
[…]
Teltek a napok.. Megmagyarázhatatlan gyorsasággal.. Mikor nem figyeltem, de ha vártam akkor minden perc kegyetlen lassúsággal vánszorgott… Dühített, hogy az örömre várni kell, arra hogy jól érezhessem magam a bőrömben…
