- Csak álltam és néztem magam elé.. Hagytam, hogy elsétáljon.. Engedtem, hogy kilépjen az életemből, mikor becsukta maga mögött az ajtót.
- Engedted, hogy elmenjen?
- Nem akartam elengedni, de megfagytam..
- Mitől?
- A tekintetétől.. Olyan rideg volt, mint egy jégcsap és engem is azzá tett.
- A tekintetétől?
- Ahogy rám nézett… Még a vér is megfagyott bennem. Éreztem, ahogy kihűlök és fázni kezdek, de még remegni se tudtam.
- Mit mondott?
- Semmit, csak nézett és kilépett életem ajtaján. Talán örökre.
- Ugyan, ne legyél pesszimista, majd rájön, hogy..
- Hogy jól döntött! És soha nem jön vissza hozzám..
Az ahogy akkor nézett rám mindent elárult. Beleszeretett valakibe, aki elhagyta, aki magával vitte a szívének a jobbik felét, amit meg itt hagyott azt ripityára törte. Lestem minden mozdulatát, ahogy a táskájában kutatott vizes palackja után.
Mintha nem történt volna semmi, úgy tett.. De Én.. Én tudtam, hogy egy világ dőlt össze Benne.
