Mai reggelen nem üldözött a vágy, hogy felkeljek. Csak feküdtem hallgattam a madarak énekét, két karom fejem alatt, szemem a plafonra szegezve.. Nem jártak semerre a gondolataim. Mint egy karámba fogott ménes.. :) Csak egyszerűen voltam, és jó volt így.. Békében, nyugalomban.
Aztán szépen lassan mégis csak megmozdult valami és felkeltem. Így is húsz perccel tovább aludtam. :)
Az erkélyre kilépve jöttem rá, hogy ahogy múlik az idő már nem lesznek olyan zord hidegek a reggelek. Elég lesz csak kis kardigán. A verebeim eltűntek.. Legalábbis kint tartózkodásom alatt nem láttam, nem hallottam őket.
Brúnókám olyan édesen nézett fel rám. Mint egy kisgyerek aki az édesség bolt kirakatán át nézi a szebbnél szebb színes cukrokat, nyalókákat.
“Békét nem hozhat neked semmi, csak önmagad.” (Dale Carnegie)
“Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” (Albert Einstein)
