Csodálatos hétvégét töltöttem rég nem látott Bátyámmal és a Barátnőjével. Elképesztő, hogy még most is olvas a gondolataimban, rám néz és tudja mi jár a fejemben..
Elképesztő.. Két éve találkoztunk utoljára.. Hosszú idő volt ez mindkettőnknek, de az érzéseink, az egymásról meglévő ismereteink kicsit sem fakultak.
Olyan, mintha mindent onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk..
Amikor meglölelt.. Amikor magához húzott, amikor az arcom simogatta és közben úgy nézett rám, mint aki olvasna Bennem.. Elképesztőő!!!
Szavakkal nem leírható a kettőnk kapcsolata, ezt Ő is és Én is tudom. Eddig is mindig velem volt. De most már van valamim, amire ha ránézek, hozzáérek..
"Kocsmára nyílik az utca ajtó.."
Vannak olyan pillanatok melyek belém égtek.. Nem tudom megmagyarázni, sőt néha felfogni sem tudom igazán a saját gondolataimat..
Mikor teszed a dolgod s két kar ölel át.. Mikor egy eltévedt pillantást csípsz el.. Mikor a peronon egy utolsó ölelés, s ki tudja mikor látod utoljára.. Nem érdekel, mert tudod..
Mit te képzelsz, ki te vagy? Előkardom rántomat, lefejem a vágodat, oszt kivéred a buggy!
Kittivel ketten. Fotós Bátyám. :)
Karkötő. Ajándék. Köszönöm!
Az ominózus biciklis..
Társasozunk..
És végül én. Kedvenc Képe a Bátyámnak..
Ákos- Dúdolni halkan
https://www.youtube.com/watch?v=vvjWPNIb-gI
