A rádiót hallgatom.. Magam alatt vagyok! Közben mondják a híreket, fel se fogom mi van.. Majd visszaveszi a szót a műsorvezető.. És beolvas egy sms-t..
Szövege: "Szeretnék megtalálni valakit aki a mai napig is nagyon fontos nekem. Tizenöt éve nem hallottam felőle. XY-nak üzenem, hogy még mindig nagyon sokat gondolok rá!"
Mi vesz rá egy embert, hogy tizenöt év távlatából megkeressen valakit??? Valamiért eltelt az a tizenöt év! Nem?? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy nem tudok hinni az ilyesmiben??
"Csak néztem és hallgattam.. Nem szóltam csak mélyeket sóhajtottam. Meglepő volt számomra is milyen könnyedén mosolyogtam. Éreztem már akkor, hogy könnyes szemeim elárulnak..
De nem érdekelt!
Egyik pillanatról a másikra kiszálltam a kocsiból.. Nem is gondolkodtam, csak halkan megjegyeztem: Mindjárt jövök!
Nem kellett sok a friss levegőből. Éreztem, hogy nehezedik el a tüdőm, a szívem. Hogy válik minden pillanat egyre keservesebbé.. Hogy omlik megint minden össze!!
"Érzem, hogy ezerszer jobban szeretsz, mint én téged!"
Mintha a szívemet tépték volna ki a helyéről...
De nem szóltam, csak hagytam... Mellkasára hajtottam a fejem, hallgattam szíve dobogását.. S közben az enyémre is figyeltem.. Hogy dobban egyszerre e két meggyötört szív..
Rengeteget mosolyogtam, szinte még saját magamat is megleptem, de nem tudtam volna sírni, akkor még nem.. Még nem álltam készen rá!"
