,
Csak álltam és néztem Őt. Néztem és azon tűnődtem helyesen cselekedtem e vagy sem: tévedtem, mert nem akartam szembenézni a valósággal, vagy éppen, akkor néztem szembe vele mikor megtettem..??
Félek, hogy a választ sosem fogom megtudni, de talán már nem is ez számít igazán, talán már az számít, hogy elfelejtsem, de el tudom e?!
Néha bevillan, mint valami filmkocka és nem tehetek semmit, mert ha lehunyom a szemem akkor is magam előtt látom, hallom és érzem.
Tennem kéne valamit, de nem teszek, mert az egyetlen amit tehetnék, az lenne, hogy beszéljek róla. De minek? Kinek? Miért? Ha pont azzal nem beszélhetem meg akivel meg kellett volna már nagyon régen!!!?? De persze nem lehetett, mert idő közben új életet kezdett.. De nem is érdekel!
Ő új életet kezdett, hogy boldog lehessen. Én pedig kicsit belehaltam, hogy megmaradhassak!
De mindez mit sem számít, hiszen az élet megy tovább, minden és mindenki változik, csak az éjszakák maradnak változatlanok. Mindig rémálmok, mindig valami emeletes baromság, ami felver, ami nem hagy aludni, ami nem engedi, hogy úgy ébredjek reggelente, mint egy normális ember.
Valami olyasmit álmodok mindig, ami arra enged következtetni, hogy megölnek, sittre vágnak, pert nyernek velem szemben, meggyötörnek, vagy halálra kínoznak, ha nem sikerül eliszkolnom = felébrednem.
Aztán odafordulok a páromhoz, karjaiba ágyazom magam és mikor észreveszem, hogy félig ébren van, megjegyzem neki:
- Szia!
- Szia!
- Szeretek melletted ébredni. - mert biztonságban vagyok. Csak ezt már nem teszem hozzá.
Más elmondani este, az ágyban vidáman összebújva, filmezés közben, hogy biztonságban érzed magad mellette, mint reggel közvetlen ébredés után. Nem csak azon van a hangsúly, hogy reggel és ébredés, hanem azon is hogy összebújva és vidáman.
A tálaláson nagyon sok minden múlik, nem csak azért mert megbánthatod a másikat, akaratod ellenére, hanem mert Neked is fontos.. Mert ha nem lenne az, akkor az azt jelentené, hogy üres lettél, hogy kiégtél. És semmi nem fájna úgy, mintha ezt el kellene ismerned. Miért? Mert még harcolsz ellene, mert küzdesz, a leküzdhetetlen ellen.
Mint, ahogy önmagad ellen, ahogy a vágyaid ellen, mint például, hogy anya legyél. Szeretnél az lenni, mindennél jobban, de nem leszel, ki tudja talán soha, de mindez nem számít, mert küzdesz. Foggal, körömmel küzdesz a vágyad ellen, hogy anya legyél, mert tudod, még nem lenne szabad, de azzal, hogy elfojtod még nem nyerted meg a háborút. Csak egy csatát napoltál el.. De azt sem lehet a végtelenségig csinálni, mert nem is akarod.
