Minden napban vannak megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan pillanatok... Amelyeket néha majdnem magamon kívül élek meg.. Mintha nem is én lennék..
Mintha tudnám, hogy forró, de én csak azért is hozzá nyúlok....
Van, hogy ki sem mondom még amit akartam, de már meg is bántam... Kiakadok, veszekedek ok nélkül, mint aki nem normális.... Kicsit olyan mint aki nem ura a tetteinek... Ordítok, majd elhallgatok és rágom magam: mekkora hülye vagyok, mért nem tudok normálisan beszélni?!
De a következő mondatom ismét arrogáns, fület sértő és enyhén lekezelő... Fogalmam sincs mi bajom..
Illetve tudom, de hiába mondom bárkinek is, egyszerűen meg sem hallják és jönnek a közhelyek: majd jobb lesz, elmúlik, túl sötéten látod a világot... stb. nem kellenek prédikációk... Elegem van abból, hogy mindig bennem legyen a hiba... De mindegy mit csinálok, mert semmi sem jó vagy elfogadható... Mindenben csak gond és baj vagyok!
Nem is tudom mit erőlködök még... Ami nem megy azt nem kell erőltetni.. nem de?!
