Emlékszem arra napra, nagyon is élénken él bennem a levendula illata, ami akkor megcsapott.. Rosszul lettem majdnem. Na, de most nem ez a lényeg. Hanem az a szempár..
Míg élek nem tudom elfelejteni. Beleégett a lelkembe az az érzés, mi akkor fogott el. S elkísért egész hátralévő életemen át..
Hagytam, hogy játszon velem, tudta, hogy figyelem s nem rejtette véka alá: élvezi a helyzetet. Kacér pillantása elárulta.. Szemei beszédesebbek voltak, mint szerelmi vallomások sokasága.
Egész nap kerülgettük egymást, minden mozzanatára emlékszem. Nem lehet nem emlékezni rá.. Mikor szenvedéllyel túlfűtve hajába túrt, vagy mikor érzéki ajkába harapott.
Az a vágy ami átjárta testem. Azóta se éreztem hozzá hasonlót..
Csendesen sóhajtottam, éreztem minden porcikámban, hogy megkívántam.
A napnak gyorsan vége lett, s te elkeveredtél a sűrű forgatagban. Kerestelek, de nem találtalak.. Féltem, hogy egy csodát veszítettem el, pedig igazán nem is voltál az enyém.
Sokáig azt sem tudtam, élsz e vagy halsz. Hiányzott minden érzés, amit te keltettél Bennem.
Tudtam csak melletted élhetem át ezt újra, ám azt is tudtam, hogy sosem talállak már meg.. Kerestelek kitartóan, de mind hiába.
Elhagytál, s talán nem is tudod, hogy bennem minden összeomlott..
Imám csak érted szól, minden éjjelen.
Kérem az eget vigyázza minden lépted, boldogság szője- fonja át életed minden percét.
Hétköznapjaim szürkesége, szinte már megszokottá vált számomra..
Mikor is egy ködös, októberi napon megakadt tekintetem egy engem vizslató szempáron..
A benne rejlő huncutság nagyon ismerős volt. A vágy, amit bennem keltett drogként hatott rám.
Lassan fertőzött meg.-újra.
Ő volt az. Mosolya igen volt kérdésemre.
Lágyan libbent be a kávézóba, én pedig dübörgő szívvel követtem.
Levette bőrkabátját, mely csak sejtette finom vonalait, sálát is a fogasra akasztotta.
Bátorságom elhagyott, így csak a vele szemközti asztalig jutottam. Leültem, rendeltem, de hogy mit nem is tudtam Én.
Nem vágytam másra csak, hogy karjaimban érezhessem..
Rám vetett kósza pillantásai erőt adtak, s asztala mellé lépve néma kérdést szült meg bennem a vágy, de csak mosolygott..
Felállt, aprót szórt az asztalra, kapta a kabátját s elsuhant mellettem.
Gondosan ügyelve arra, hogy véletlen se érintsen meg..
Elég volt, az ahogy illata megcsapott. Durván arcul ütött.
Nem kívántam egyebet, halljak meg menten.
Utánad rohantam, bármerre néztem nem láttalak, illatod is már csak az orromban éreztem.
Bivalyerősnek gondoltam magam, mégis gyenge voltam, mert hagytam, hogy elmenj..
Sokáig vártam rád, arra hogy újra lássalak.. S most itt állok egyedül, újra összeomlott világommal, melyben a rugója mindennek, Te vagy.
Évek teltek el álmatag várakozással.
Mint amikor a horgász a nagy Halra vár..
Az adrenalin szint nem csökken, koncentrációd határait feszegeted.
Éber vagy pedig már nem is látsz, megszokás visz útadon.
Nem a kapásjelzőt figyeled, mozdulataid furán gépiesek, s tudod ha ráharap sosem látott lendülettel rántasz be neki..
Mások lehet bolondnak tartanak, meg is értem Őket. De Én érzem, hogy nem adhatom fel. Gondolataimban napi szinten jelen vagy, imáimban neved hangzik el elsőként.
Tudom, hogy Te is gondolsz rám.
Talán magad előtt látsz, mikor lehunyod szemed.
Bármerre is járj, bármit is tartogasson számodra a sors...
Arra kérlek, ne feledj el.. Engem szegény bolondot, ki évekig kutatott s mikor magtalált eleresztett..
Tudtam végleg elvesztettelek! S nem hibáztathattam senkit, kaptam egy sanszot az élettől s nem éltem vele..
Az egyetem folyósóit róttam kitartóan, a 210.-es irodát kerestem.
-Ne haragudj tudnál nekem segíteni?- Szólitottam meg a félhomályban egy arra közeledő fiatal lányt. Alig láttam belőle valalmit.
-Persze, mondd miben szorulsz segítségre.
-A 210.-es irodát keresem.- Mondtam bizonytalanul, mint aki azt se tudja kit keres.
-Második emelet, a lépcső tetején balra és az első ajtó lesz az.- Szólalt meg szinte suttogva.
Megköszöntem s elindultam amerre mondta. Már lépcső mászás közben csapott belém a villám.. Az ismerős illat kapcsán.
Csapot- papot hagytam s visszafordulva már magamban imádkoztam, hogy megtaláljam még a folyósón. A vágyakozás már a csontjaimban okozott kegyetlen fájdalmat, a tenyerem izzadni kezdett, a szívem hangosabb volt, mint egy légkalapács..
Üres voltam Én is, mint a folyósó.. Feladom! Ekkor halk kérdést hallottam..
- Nem találtad meg?- Hangja úgy simult fülemhez, mintha csak kezdettől fogva összetartoznának. Mint a borsó és a hüvely.
Úgy éreztem magam, mint a vadállat kinek letépték láncait, s megszabadult börtönéből..
Mint a ketrecbe zárt farkas..
Mikor kiengedik.
-Ne haragudj, de nem értem.. - Válaszolt zavartan.
-Nem is kell értened. Barnabás vagyok.- Felé nyújtott kézzel reméltem, hogy nem szalad el.
-Adél.- Mondta és keze kezembe simult.
Nem számított, hogy nem Az a zöld szempár nézett rám, nem érdekelt, hogy hosszú barna haj helyett, rövid és szőke volt.
De a vágy s a szenvedély, amit bennem életre hívott..
Úgyan az volt!
Így nem érdekelt semmi, de újabb hosszú éveket nem éltem volna túl..
