Tegnap este csak feküdtem az ágyban, cikáztak a gondolataim és potyogtak a könnyeim.. Egyik a másik után.. Csak feküdtem, néztem a plafont..
Megrémültem, remegett mindenem. A szívem mintha darabokra hullott volna..
A párnám pedig még reggel is nedves volt..
Nem találtam a helyem, a gondolataim az őrületbe kergettek.. Ráfoghatnám: Hormonok.. De ÉPP ez az!!!!! :/
Aztán ma reggel..És tényleg az! : )
Aztán eljött a reggel, felébredtem és úgy éreztem nincs értelme ennek a napnak sem.. de aztán itt valami és megnyugodtam, felszabadultam s a tegnapi sírós éjszakának még az emléke is eltűnt..
Mindig is fura érzések lesznek bennem, de nem érdekel, majd jobb lesz már lassan..
A kétségek, a kételyek készítenek ki. De érzem ennek is vége lassan, de ha tévednék az sem érdekel...
A reménykedést mint a csalódást is megszoktam már!
Imádom azt a tüzet, szenvedélyt ami benne van. Látszólag szolid és visszafogott... Mondom látszólag! ;)
