Haza fele menet nem mondanám, hogy túl jó kedvem volt, de nem is voltam elveszve. Amolyan időöltős hangulatomban haza érkezve vettem észre a kis csomagot..
T-mobile -os kis pakkra furán néztem, gondoltam Édesanyukám lehetett bent ügyet intézni, de a biztonság esetére megkérdeztem. A nemleges választ meg se várva már a kis szatyorban turkáltam.. Igazán semmi érdekeset nem találtam, de egyszer csak egy kis dobozka akadt a kezem ügyébe..
"Jéé pont olyan telefon van a dobozon, mint az enyém.."
...a póstaládában volt!- jött a megjegyzés Édesanyukámtól.
Eszméletlen erővel vágott belém a felismerés...
Felhívtam, beszéltünk.. "Hogy lehet úgy kimondani "-Szia" mint annak idején "-Szeretlek"? A létező leggyorsabban elmentem korizni, be a városba. Nem szakadtam meg a sietségben.. Nyugis tempót diktáltam. Gondolkodtam, elmélkedtem..
Magam voltam a gondolataimmal és a Zenével.
És fotóztam, nagyon jó volt látni azt ahogy beragyogja a tájat a nap.
