"Hagytam a csendet, nem törtem meg. Az ablakon néztem ki s megláttam elsuhanni.. Nem érdekelt semmi és senki.. Szobám sötétje rejt a világ elől, de nekem ez sem elég.
Kérnélek: "Még! Még.. El ne engedj! Ölelj ameddig lehet.. "
Minden egyes alkalommal hallom, ahogy lassan halkul a zene, érzem megáll a szél versenyfutása az idővel, ahogy lemegy a nap.. A meleg hirtelen válik vérfagyasztó hideggé.. Aztán semmi más nem vár rám, mint egy koporsó, ami még hidegebb s ráadásul élve temetnek.. Hallom, hogy huppan a kupac föl a koporsón.. Érzem a köteleket a kezemen, úgy ahogy még soha sem..
Csak fekszem, néma könnyek szememben, s keserűség szívemben. Utálok mindent, mindent amihez valaha értem.. Mit kezem sebzett!!! Azt semmilyen gyógyír nem gyógyítja.."
