Előre tekintesz, de a múltad túl közel van ahhoz, hogy egyszerűen hátad mögött hagyd.
Gondolkozol, miként legyen. De nem jutsz dűlőre magaddal..
Engeded, hogy mások szóljanak bele a dolgaidba.. Meghallgatod mit mondanak neked, de csak ülsz s elengeded a füled mellett.
Türelmes vagy, nem sietteted mondanivalójában a másikat..
De gondolatban messze csapongsz..
És mikor magányra vágysz, akkor is ott vannak a sarkadban.. Nem hagynak békén..
Most a pokolba kívánod Őket, de később.. Később, milyen hálás leszel törődésükért..
Nem akarsz semmit se tenni, csak hallgatod, amint mások panaszkodnak. De a te ajkad, nem nyíl keserves kínnal..
Némaságba menekülsz, mi régen majd megölt.. Most mégis néma vígaszt keresel. S ha tehetnéd, nem is akarnál mások bajairól tudni, mert túl önző vagy ahoz, hogy másokkal is törődj.
Csak nézel előre a semmibe, nem érdekel ki hal meg melletted fél méterre, nem érdekel melyik asszonyt veri rendszeresen a férje..
Magasról teszel a dorogos tinikre, akik cigivel a szájukban rohangálnak az utcán..
Fájdalmas pillantást vetsz a körülötted lévőkre.. Mint aki nem ért semmit, senkit.
Magadban bocsánatot kérsz, de nem hallják.
És te még ezen csodálkozol?
Mert én már nem..
